Less be a kulisszák mögé. Nézd meg, hogyan dolgozok a gyerek látástréningen.
Ahhoz, hogy ne legyenek unalmasak a foglalkozások és a gyerekek hosszútávon tudják végezni a gyakorlatokat, mindig kitalálok valamilyen játékos eszközt. Otthoni foglalkozáshoz is mutatok a szülőknek egyszerűen, olcsón elkészíthető fejlesztő eszközöket.
A gyerekeknek úgy tűnhet, hogy csak játszunk a foglalkozásokon.
Közben persze végezzük a gyakorlatokat, figyelem a gyerekek reakcióját és ehhez igazítom a terápiát.
Vannak könnyebb és vannak nehezebb gyakorlatok ugyanarra a célra. Soha nem erőltetjük meg a gyerekek egyébként is borzasztóan fáradt szemét. Sőt! A cél a szemizmok ellazítása, majd utána jöhet az igazi "munka".
Mutatok egy mesét, amit az egyik gyerek látástréning gyakorlatnál alkalmazok.
Ehhez még használok a mesében szereplő állatoknak megfelelő ujjbábukat is.
Ugye milyen izgalmas?
Pik-pak és már el is végeztünk egy olyan gyakorlatot, mely a szem alkalmazkodóképességét javítja a különböző távolságokhoz.
Ez nagyon fontos többek között a tanulásnál, amikor hol a táblára, hol a füzetre kell néznie.
A mesét a youtube-on tudod meghallgatni: Zizi, a kis sündisznó
A gyerek látástréningről itt olvashatsz bővebben: Látástréning, szemtréning gyerekeknek
Ne várd meg amíg gyermekednél is bekövetkezik a látásromlás! 2-3 konzultáció során meg tudom tanítani olyan gyakorlatokra, melyek a mai - szemnek is stresszes - világban a hasznára válnak.
Ha már van látásproblémája, az orvosi kezelés mellett a látástréninggel is nagyon sokat tudunk segíteni.
Várom gyermeked is szeretettel!
Hintersehr Eleonóra
látástréner/szemtréner